2018. március 6., kedd

Áldott állapot

Ahogy a várandósságom a végéhez közeledik, egyre inkább érzem az emberi közösség megtartó erejét. Nem csak a családra és a barátokra gondolok, ahol mindenki adott, amije volt: rengeteg babaholmit, hasznos jótanácsot, biztató ölelést. Hanem azokra az anyás mosolyú, "tapasztaltabb asszonytársakra", segítőkre is gondolok, akikkel szinte napi kapcsolatban vagyok: a földre szállt angyal szülésznőnkre, a doktornőre, a védőnőre, a kismamatornát vezető hölgyre, a kórház munkatársaira, akik a szülésfelkészítő tanfolyamot tartották. És végül gondolok mindarra a sok kedves idegenre, akik átadták a helyüket a villamoson, előreengedtek a sorban, vagy a karjukat nyújtották támaszul a síkos úton; akik ismeretlenül is rám mosolyogtak az utcán, és sok örömet, jó egészséget kívántak a pékségben vagy a patikában.
Hiába nincsenek már ősközösségek, se többgenerációs nagycsaládok, és hiába élek egy nagyvárosban, olyan szeretve és védve érzem magam, mintha összekapaszkodva állnánk körben egy nagy tűz körül. Köszönöm mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése