Vasárnap este

Van abban valami csendes öröm, amikor a hosszú hétvége utolsó estéjén a város szélén ácsorog az ember egy néptelen parkolóban, a leszálló sötétben és ködben, bezárt üzletek és autószalonok neonreklámjai alatt, és egy vadidegenre vár. A többiek már ebéd után elkezdtek készülődni, megpakolták a csomagtartót, megcsókolták a nagymamát, vagy kezet ráztak a vendéglátójukkal, és most fűtött autókban tartanak hazafelé az utakon az otthonukba.
Jó néha szembe menni a józan ésszel, a szokásokkal és a kényelemmel; túl korán odaérni a megbeszélt helyre, sétálni egyet a csomagokkal a kietlen környéken, pisilni a benzinkút mögött a csalitosban, táncolni egy kicsit, befalni egy zacskó gumicukrot és bámulni a köd mögött a holdat.
Aztán megérkezett a telekocsis sofőr, mi is megpakoltuk a csomagtartót és a fűtött autóban hazatértünk az otthonunkba.