Vasárnap este

Van abban valami csendes öröm, amikor a hosszú hétvége utolsó estéjén a város szélén ácsorog az ember egy néptelen parkolóban, a leszálló sötétben és ködben, bezárt üzletek és autószalonok neonreklámjai alatt, és egy vadidegenre vár. A többiek már ebéd után elkezdtek készülődni, megpakolták a csomagtartót, megcsókolták a nagymamát, vagy kezet ráztak a vendéglátójukkal, és most fűtött autókban tartanak hazafelé az utakon az otthonukba.
Jó néha szembe menni a józan ésszel, a szokásokkal és a kényelemmel; túl korán odaérni a megbeszélt helyre, sétálni egyet a csomagokkal a kietlen környéken, pisilni a benzinkút mögött a csalitosban, táncolni egy kicsit, befalni egy zacskó gumicukrot és bámulni a köd mögött a holdat.
Aztán megérkezett a telekocsis sofőr, mi is megpakoltuk a csomagtartót és a fűtött autóban hazatértünk az otthonunkba.

Erzsébet tér

A belvárosban ért a búcsúzó nyár utolsó szombat délutánja. Az Erzsébet tér medencéje körül szorosan egymás mellett ültek a helyiek és turisták, mint verebek a villanydróton alkonyatkor, mezítlábukat a vízbe lógatták, szandáljaik elárvultan hevertek szanaszét a placcon. A környező padokat, a füves domboldalt is emberek borították, barnára sülve, mint a kemencéből frissen kikerült cipók, színes ruhákban, jóllakva a meleggel és a nyárral. A tér szélén egy társaság capoeirázott, az énekhangok és a zene különös, nyugodt lüktetése még lustábbra színezte a délutánt. A medence mellett ráérősen vonultak el a párok, totyogók, gyerekkocsik, kutyusok és biciklik; egy távol-keleti lány elmélyülten rajzolta a táncosokat; lelassulva hömpölygött az idő.
Én is megálltam, letettem a biciklit és egy negyedórára részese lettem ennek a nyugalomnak. A naplementét nem sokkal később az Erzsébet-hídról néztem, a budai oldalra érve pedig a Vár egyik bástyája mögül már a narancsszínű telihold nézett velem farkasszemet.

Egy új élet kezdete

Július elsején új életet kezdtem: otthagytam a biztonságos munkahelyemet, eladtam a pénznyelő lakásunkat, kiszálltam a hitelből, és beljebb költöztünk a kertvárosból Budapest vérkeringésébe, a Városmajor mellé albérletbe. Mindez a változás már évek óta érlelődött-formálódott bennem, és most mind egyszerre ért a felszínre. Még nem tudom, hogy örülök-e, még folyik a berendezkedés, próbáljuk megszerezni a tároló kulcsát az előző bérlőtől, lassan haladunk a hőségben a takarítással, pedig bőven van mit, nincsenek függönyeink, ezért nem tudok nekivetkőzni sem, mert a gangról belátnak, gondok vannak a cicával, és az utolsó köröket futom a végtörlesztéshez. De a változás mindig jót hoz, nagyon élvezem a nyarat iroda nélkül, elkezdtem varrogatni, eddig még csak egy szatyorka született, de tele a fejem ötletekkel - és főként elhatároztam, hogy olyan dolgokat fogok csinálni, amikhez kedvem és tehetségem van, kézimunkázni, fordítani. Olyan sok évig próbáltam mások ingét hordani, most felpróbálom a magamét. Azt mondják, ahol becsuknak egy ajtót, ott kinyílik egy másik.
A szatyor innét van, bő magyarázattal és videókkal, hogy a hozzám hasonló kezdők is boldoguljanak vele.

Takarítás

Elindulok a porszívó felé. Macska rémülten kiiszkol.
Felporszívózom és -mosom a járólapot. A tálkák környékét a végére hagyom, mert ott mindig ordenáré állapotok vannak.
Odébb penderítem az egyik tálkát. A macska kb 5km-es körzetben bárhol meghallja az ismerős csilingelést, beront a kisajtaján (a porszívót eddigre már elfelejtette) és végigtrappol a frissen mosott kövön.
Csalódottan konstatálja, hogy nem vacsoraosztás van. Visszakullog az ajtóhoz.
Meggondolja magát és biztos, ami biztos alapon még egyszer ellenőrzi a tálkát. Dühösen elkergetem, de addigra már négy sor (sáros) tappancsnyom ékesíti a nedves kőkockákat.
(Részlet a készülő háromkötetes "Miért ne tartsunk macskát" című könyvemből).

A Gellért fürdőről

A főváros legmenőbb gyógyfürdőjének, a Gellértnek olyan a személyzete és az informatikai rendszere, mintha egy vidéki városka könyvtárában járnánk. Legalábbis azon a részen, ahol az orvosi beutalóval érkező betegek nyilvántartása folyik. A kartonokat kopott faládikókban tartják és rendszeresen összecserélik, a számítógépre rá se mertem nézni, a nénik időnként vállat vonnak, hogy már megint lefagyott, közben egy műanyag dobozkában kotorásznak gemkapocs után. Nagyon kedves és mosolyogtató, ha az ember épp nem siet.

Zománcos bögrék

Ahogy melegítettem a tejet az egyik zománcos bögrémben (három éve kaptam őket a szülinapomra, virgonc macskák vannak rajtuk), az jutott eszembe, hogy milyen jól működik a háztartásom évek óta mikró nélkül. Ezek a cicás bögrék is azóta kerültek vissza a napi használatba.