Egy elrontott nap

A mai nap tökéletes, tankönyvbe illő példa volt arra, hogy hogyan gyilkoljunk meg egy szép nyári napot. Ahogy én csinálom: keljünk fel, lőjük be a céges laptopot, nyissunk meg néhány bonyolult excel-táblázatot és asztali alkalmazást, egy levelezőrendszert és egy chat-ablakot. Foglalkozzunk naphosszat csupa haszontalan, ostoba, virtuális dologgal, amiknek semmi közük a nyárhoz, naphoz, vízhez, szellőhöz. Lehetőleg olyan alkalmazásokat válasszunk, amiket csak a szentlélek tart egyben, és ötpercenként összeomlanak, a sírásig dühítve minket, miközben távoli kollégák versenyt idegesítenek egyszerre chaten és emailben.
Úgy el fog illanni a nap a képernyő előtt, hogy még arra se emlékszünk, mit ebédeltünk (ha ugyan egyáltalán). Jó mulatást mindenkinek.

Egy éjszaka Zágrábban

Nincs is jobb dolog, mint Zágráb utcáin caflatni éjszaka, félig betegen, nagy hátizsákokkal. Hogy aztán odaérjünk a vasútállomásra és kiderüljön, hogy a kiszemelt éjszakai vonat csak a hét bizonyos napjain közlekedik, aznap még véletlen se. Tehát Zágráb, fôpályaudvar, kedd éjjel háromnegyed tizenkettô, vonat majd csak délelőtt, nincs szállásunk és nem ismerünk senkit a városban. Elcsípünk egy kis wifit valami kósza hálózatról, Google a barátunk, "Zagreb hostel glavni kolodvor", viszonylag hamar találunk egy ifjúsági szállót a pályaudvar közelében. A hely és a társaság a pécsi Jakabhegyi Kollégiumra emlékeztetett, de szerencsére volt üres kétágyas szobájuk, és miután elcsitult a parti a folyosón, aludni is tudtunk pár órát. Reggel immár teljesen lerongyolódva és begyógyszerezve felszálltunk a létező vonatra, és késő délután hazaérünk Budapestre. Insallah.

Bosznia

Bosznia-Hercegovina azért különleges nekem, mert itt más helyeknél sokkal nagyobb koncentrációban élnek azok az áldott lelkek, akik a segítségünkre sietnek, ha tanácstalanul nézegetjük a térképet, telefonokat intéznek el, amiket mi nem tudnánk; ha kérünk egy pohár csapvizet, jeget is tesznek bele a hőségben; aggódva kérdik, jól vagyok-e, és mutatják, hol van az elsősegély, ha lehorzsolom a térdem; felsegítik a buszra a csomagomat, vagy vigyáznak rá naphosszat, ha megkérjük őket és van helyük. És nem, nem a baksisért csinálják. Minden alkalommal megpróbáltunk fizetni a telefonhívásokért és a csomagmegőrzésért, de sehol nem fogadták el. Ezzel felhalmoztunk egy csomó erkölcsi adósságot, amit csak úgy tudunk törleszteni, ha mi is segítünk, ahol tudunk és szükség van rá. Azért szerettem meg ezt az országot és jövök vissza minden nyáron, mert itt egy kicsit újra elhiszem, hogy jó a világ és benne az emberek.

Dragan háza

Dragan házánál mindenki megpihen egy kicsit, aki a városból a Skakavacra megy kirándulni. Alig egy évtizede kezdődött a történet, amikor Dragan kamasz fia rossz társaságba keveredett, mire ő kölcsönkért egy fejszét, fát vágott, felhúzott egy kalyibát és felköltözött a családjával a hegyre. A felesége később visszament a városba, a barátok viszont szívesen jártak hozzá vendégségbe és meséltek róla ...másoknak is. A hír szárnyra kapott, mostanra a hely teljesen informális úton vendégfogadóvá nőtte ki magát, közben épült még egy faházikó, a teraszon és az udvaron egyre szaporodnak az asztalok. Étlap nincs, de mindig áll a kondérban valamilyen egytálétel, és kérésre a fiúk bármi egyszerűt elkészítenek, ha van hozzá alapanyag. Lehet inni sört, vagy saját készítésű gyógynövényszörpöt és többféle házi likôrt is, mindent fillérekért. A baráti fogadtatás pedig akkor is jár, ha az ember csak betér leülni egy kicsit. Már van neve és Facebook-oldala is (Hotel Promaja), az engedélyeztetése pedig most van folyamatban.

A burekről

Ma megtudtam, hogy csak a hússal töltött tésztát hívják bureknek. A sajtos, krumplis, spenótos változatoknak is megvan a saját nevük, de valamiért ezekre is a burek terjedt el a világban. A sač nevû fém fedô (a horvátoknál: peka) alatt sütik, amit megszórnak hamuval és parázzsal, hogy a tészta teteje is egyenletesen süljön. Ma a Sač (ejtsd: such) névre keresztelt burekezdében ebédeltünk.

 



 

 

Počitelj

Meðugorje, a katolikus zarándokfalu nem hagyott mély nyomot bennünk (bocsáss meg, Szűzanyám), viszont nagyon jó szállásunk volt, és kb 16 óra alatt háromszor is megfordultunk a SantaFe étteremben, összekomáztunk a személyzettel meg a Jurek nevű taxissal. Ma délelőtt eljutottunk Počiteljbe busszal, stoppal, nádi hegedűvel, a palatetős kőházikók között felmásztunk a hegytetőn álló erődbe, meglátogattuk a mecsetet, és most az óváros aljában egy teraszon várjuk jól megérdemelt ebédünket.