Nekem most az élet azt igazolta, hogy érdemes megpróbálni a lehetetlent és kiugrani abból, amit nem szeretek. Szépen berendezkedtünk az albérletben, a cica is megszokta az új helyet. Élvezzük a város közelségét, hogy bárhová könnyen eljutunk és hozzánk is szívesen betérnek mások, nem kell messzire utazni hozzá; megismertük a környéket, a szomszédokat, a kis termelői piac árusait. Mivel fogalmam sem volt, mihez kezdjek, pár nap híján hét hónapig voltam munka nélkül; úgy kellett, mint egy falat kenyér. Kipihentem magam, kiment a vérkeringésemből a sok évnyi beidegződés, hogy a munka szükséges rossz, az élet pedig szenvedés. Feltöltekeztem hittel, örömmel, pozitív gondolatokkal. Aztán rám talált a nekem való foglalatosság, ahogy a szerelem is rátalál arra, aki kellően nyitott és bizalommal teli. Most már én is tagja lettem annak az egyre növekvő közösségnek, akik azon munkálkodnak, hogy a túlcivilizált ember visszataláljon a Természethez, és a Földanya ne haljon meg. Mindig is olyasmit szerettem volna csinálni, amitől a világ zöldebb, emberibb, élhetőbb lesz. Annak ellenére kaptam meg ezt az állást, hogy papírforma szerint nem én voltam az ideális jelentkező, és komoly versenytársaim voltak a kiválasztásnál.
