2013. november 28., csütörtök

A helyiekről

Egészen megszerettem ezt a helyet. Reggel kilépek az ajtón a hidegbe, ott sorakoznak az orrom előtt a hegyek, felmosolygok a porcukros sipkájukra. Senki nem jár errefelé gyalog, legfeljebb egy-egy teherautó farol be valamelyik udvarra, hiszen a városszéli gyártelepen vagyunk. Pár perc séta és már be is érek az irodába.
Öt-hat ember dolgozik csak itt, csupa kellemes, mély hangú, nyílt tekintetű fér...fiak, meg a nagyszájú szöszi. Tegnap elárulta, melyikükkel jár, én a helyében nem is tudnék választani, egyik rokonszenvesebb, mint a másik. Mint megtudtam, a fővárosiak hegylakókkénk emlegetik az ittenieket - van benne valami.
Ma reggel egy új jövevény ült a kávézószobában, őszes szakállú kis öreg, azt mondja, mínusz tíz fok volt náluk odafent. Ebédért kiugrunk egy közeli büfébe, de van, aki otthonról hozza a francia motyóját, körbeüljük az asztalt, utána eszmecsere a társalgóban egy kávé mellett, engem is gondosan kikérdezgetnek.
Köszönöm a cégnek, hogy lehetővé tette ezt az utazást és visszaadta a hitemet a franciákban.


2013. november 25., hétfő

Grenoble

Megérkeztünk vidékre. Havas, sziklás hegyek veszik körül a várost, nyugodtabbak az emberek, kristálytiszta a levegő, a taxisofőr pedig tudja a dolgát. Cégünk helyi irodája viszont egy ipartelep közepén van, átalakított raktárépületben; hosszú, sötét folyosóról nyílik néhány iroda és egy ütött-kopott kávézó.
Egy ötvenes, virgonc, szőke hölgyemény dolgozik ott, meg pár villanyszerelő-forma bácsi, farmerben és polárpulcsiban. Egy vicces kis portugál emberrel jöttem, valami kontroller a cégnél, szegénykét majd' megveszi az isten hidege. Szerdáig "vigyáz rám", aztán visszamegy Párizsba, onnantól egyedül kell boldogulnom a "vadak" közt.
A hotel jó és közel van a munkahelyhez,  a városközpont viszont messze, és nincs busz. Mindjárt lenézünk a portugállal a hotel éttermébe, hogy mit adnak vacsorára, aztán szerintem kilakkozom a körmöm és megnézem a tévében a Legyen Ön is milliomost vagy valami hasonlót (grimasz).

Másnap: Külön élmény volt, ahogy internetet csiholtunk tegnap itt az irodában a laptopomra: ősrégi, fityegő kábelekkel meg dugaszokkal próbálkoztunk, aztán egy ideig loptuk a wifit az egyik szomszéd cégtől, végül az egyik kamionsofőr-forma bácsi berhált valamit a gépemen, és onnantól működött.
Portugál barátunkat sem az eszéért meg a férfias fellépéséért szeretjük. De azért cuki, úgy fintorog az articsókára, mint egy ötéves.

2013. november 24., vasárnap

Egy hétvége Párizsban

Kitört rajtam a rossz természet, nem volt kedvem se turistáskodni, se másokhoz alkalmazkodni, közelébe se mentem a kollégáimnak, a Louvre-nak meg az Eiffel-toronynak.
Helyette megcsodáltam a Szent Mihály körúton a sárga leveleket, a Luxemburg-kertben a kacsákat meg a sültgesztenye-árusokat, a Clignancourt-kapunál a vízipipázó arabokat, a Montreuilnél a zsibvásárt, a Notre Dame székesegyházban egy ...orgonakoncertet, a Rivoli utca 59-ben a művésztanyát, egy szép polgári ház cirádás lépcsőházát (köszönöm Aniko Siklosinak a kapukódot és a szíves vendéglátást), a Bastille-nál egy zajos tüntetést az adóemelés ellen, és számos utcai performanszot.
Felugrottam random buszokra, amikről fogalmam se volt, merre tartanak, kirúzsoztam a számat az ablaküvegben, végighallgattam egy parázs vitát arról, hogy egy mamának a buszon kötelessége-e csitítani a kiabáló gyereket, vagy a többi utasnak illik toleránsnak lenni, aztán amikor megéheztem, beültem egy névtelen kis kávézóba.
Na jó, a végére becsúszott egy séta a Champs-Élysées-n, elvégre mégiscsak Párizsban vagyunk.

2013. november 22., péntek

Fontos ember lettem

Tessék, fontos embert csináltak belőlem, a Défense-ba járok dolgozni és egyedül lakom egy duplaágyas párizsi hotelszobában. Hétfőn pedig még fontosabb ember leszek, egy szupergyors vonat elrepít délre négy napra, aztán vissza.
De nem kaptam rá a magányos üzletasszony-életforma ízére, nemsokára át is kopogok a Dávidhoz, hogy menjünk le sétálni egyet, olyan helyes ez a kis utca itt alattunk. A többiek két távolabbi hotelben szállnak meg, csak mi kettőnket pottyantott ide a taxi.
Az egészből egyedül azt a láthatatlan jó tündért tartanám meg, aki kitakarította és befűtötte a szobámat, mire hazaértem. Nem számítottam rá, jól esett.

2013. november 21., csütörtök

A Fények Városa

Még hogy üzleti út! Bezúdultunk az Air France járatára, mint egy csapat iskolás kölyök, aztán két óra kollektív borozgatás és viháncolás után megérkeztünk Párizsba.
A taxisofőr percekig kereste a szemüvegét, amit beejtett az ülés alá, aztán rossz franciasággal azt ismételgette kábé félútig, hogy nem találja az utcát a GPS-ben, de végül megoldódott (mint később megtudtam, a másik taxisofőrnek egyáltalán nem volt GPS-e, ők még csúnyábban eltévedtek).
Reggel kisebb nehézségek árán (pl a metróba befelé menet működött a jegyem, ki viszont nem akart engedni), eljutottunk a város legmenőbb üzleti negyedébe. Bemutatkoztunk egymásnak a francia kollégákkal, ennek örömére az egyikük rögtön meg is locsolt kávéval (talán ez a francia üzleti protokoll része - még mindig jobb, mintha körbepisilt volna).
Most pedig dolgozunk, az ebédszünetem végét áldoztam erre a bejegyzésre (!).