2017. június 18., vasárnap

Tündérkoncert

Ma este jótündérek koncertteremmé varázsolták a budai Gesztenyéskert lépcsőjét. A kövezett kis téren vonószenekar játszott fület-lelket simogató zenét, a lépcsőfokokat pedig gondos kezek teleszórták színes párnákkal; azokon üldögélt a környék apraja-nagyja, fürödve a muzsikában és a nyáreleji vasárnap estében. Amikor aztán mellém kéredzkedett egy aranycipellős kislány (aki minden bizonnyal maga is tündér volt), már semmi kétségem nem volt afelől, hogy egy mesébe cseppentem.

2017. június 7., szerda

Mátra

Úgy telt a hosszú hétvége, mintha a nyolcvanas években járnánk: kikölcsönöztünk egy sokat szolgált turistatérképet a könyvtárból, két kis hátizsákkal felültünk egy autóbuszra és elutaztunk a Mátrába. Egy kedves néninél szálltunk meg, akivel hamarosan úgy összebarátkoztunk, hogy megvendégelt minket süteménnyel meg pálinkával, kávét pedig többször is főzött nekünk (aztán a végén mi is megköszöntük egy tábla csokival a kedvességét). Gyalogszerrel vágtunk neki a hegycsúcsoknak az erdei utakon; hősiesen küzdöttünk és verejtékeztünk, és Galyatetőn úgy éreztük, hogy maximálisan kiérdemeltünk pár palacsintát. Csobogó patakok partján üldögéltünk, az egyikből egyszer még a kulacsunkat is megtöltöttük, mert elfogyott a vizünk; percekig bámultunk két hancúrozó mókust, egy óriási szarvasbogarat, egy fényes szemű apró rágcsálót. Internet és GPS híján néha rossz irányba indultunk el, és a térkép meg a tájoló segítségével találtunk vissza az ösvényre. Kékestetőről mezítláb ballagtunk le a sífelvonók alatt az alkonyatban, aztán a hazafelé buszhoz a helyiektől kértünk útbaigazítást. Esténként sétáltunk a faluban a tüneményes kutyussal, aki átmenetileg a szállásadónknál lakott, és megkötve szomorkodott a ház mögött; bár a néni naponta kétszer elvitte sétálni, azért ugyanúgy métereseket szökkent örömében akkor is, amikor mi jelentünk meg a pórázzal. Ha minden jól megy, két hét múlva elviszi magával az új gazdija egy szép nagy kertes házba.
Ma reggel még óvatosan kitettünk a fürdőszobából a kertbe egy pinduri csigát, kirándultunk egy utolsót az erdőben, aztán este visszahozott minket a busz a való világba.