Mátra

Úgy telt a hosszú hétvége, mintha a nyolcvanas években járnánk: kikölcsönöztünk egy sokat szolgált turistatérképet a könyvtárból, két kis hátizsákkal felültünk egy autóbuszra és elutaztunk a Mátrába. Egy kedves néninél szálltunk meg, akivel hamarosan úgy összebarátkoztunk, hogy megvendégelt minket süteménnyel meg pálinkával, kávét pedig többször is főzött nekünk (aztán a végén mi is megköszöntük egy tábla csokival a kedvességét). Gyalogszerrel vágtunk neki a hegycsúcsoknak az erdei utakon; hősiesen küzdöttünk és verejtékeztünk, és Galyatetőn úgy éreztük, hogy maximálisan kiérdemeltünk pár palacsintát. Csobogó patakok partján üldögéltünk, az egyikből egyszer még a kulacsunkat is megtöltöttük, mert elfogyott a vizünk; percekig bámultunk két hancúrozó mókust, egy óriási szarvasbogarat, egy fényes szemű apró rágcsálót. Internet és GPS híján néha rossz irányba indultunk el, és a térkép meg a tájoló segítségével találtunk vissza az ösvényre. Kékestetőről mezítláb ballagtunk le a sífelvonók alatt az alkonyatban, aztán a hazafelé buszhoz a helyiektől kértünk útbaigazítást. Esténként sétáltunk a faluban a tüneményes kutyussal, aki átmenetileg a szállásadónknál lakott, és megkötve szomorkodott a ház mögött; bár a néni naponta kétszer elvitte sétálni, azért ugyanúgy métereseket szökkent örömében akkor is, amikor mi jelentünk meg a pórázzal. Ha minden jól megy, két hét múlva elviszi magával az új gazdija egy szép nagy kertes házba.
Ma reggel még óvatosan kitettünk a fürdőszobából a kertbe egy pinduri csigát, kirándultunk egy utolsót az erdőben, aztán este visszahozott minket a busz a való világba.