Szeptember elseje

Muszáj volt megállnom egy percre a Széll Kálmán térre vezető lépcső tetején, úgy elbűvölt a jelenet a maga hétköznapiságában. A kora esti nap sugarai ferdén tűztek be a házak között, és a tér csupa elevenség volt. Nyáriasan öltözött emberek siettek haza a munkából a szélrózsa minden irányába; talán a gyerekeikhez igyekeztek, hogy megkérdezzék, hogy telt az első tanítási nap. Fel-felpillantottak a nagy kijelzőre, hogy mikor jön a busz vagy a villamos, aztán eliramodtak valamelyik megálló felé. A metró épülete előtt a szökőkútban gyerekek pancsoltak, és a tér közepén egy férfi Vivaldit játszott hegedűn.