A pók

Próbáltam rendes lenni a pókkal, karma meg minden... épp takarítottam a fürdőszobában, ő meg az egyik sarokból kocogott elő, és nagyon megijedt a porszívótól. Pedig tényleg nem olyan ritkán takarítok, biztos a legutóbbi alkalom óta költözött oda. Anyáskodó hangon biztattam, hogy nem lesz bántódása, csak álljon odébb. A kis bolond pont a szembe sarok irányába kezdett futni, amerre én is készültem. Beszélhettem neki, bevágódott a polc meg a mosdó széle közé, és kénytelen voltam körbeporszívózni (majdnem olyan, mint a körbeseprés; remélem, nem rontottam el az esélyeit). Ez már sok volt az idegzetének, ordító, fekete sárkány, ami minden irányból támad. Na, mit tesz egy pók a végső krízis idején? Összegömbölyödött és ravaszul halottnak tetette magát. Onnantól már hiába bökdöstem óvatosan a szemétlapát szélével, nem volt hajlandó mozdulni, úgy kellett odébb tennem, hogy kipucolhassam a sarkot. Többször is rápillantottam, de csak egy apró, fekete galacsin látszott belőle. Épp kezdtem aggódni, mikor egyszer csak nyolc talpra ugrott a huncut, és eltűnt a polc alatt.