Betegség

A héten beteg voltam.
Hivatalosan beteg, lázmérővel, fájdalomcsillapítóval, teával, orrcseppekkel és sok-sok papírzsebkendővel. Mivel nem volt nagyon magas lázam, az első időben nem vettem be semmilyen gyógyszert. Hiszen a betegséget azért kapjuk, hogy egy kicsit megpihenjünk és körbenézzünk odabent. Ha orvossággal kellemesen tartom a közérzetemet, máris vágytam volna beszédre, könyvre, internetre. Így viszont nem hiányzott a világon semmi.
Két napot töltöttem ebben az áldott lebegésben, zsongó fejjel, hol az álom, hol az ébrenlét partjain kötve ki néhány órára. Az első éber szakaszban megdöbbentem, mennyi dühös hang kiabál a fejemben, szidják a főnökömet, a férjemet, a háziorvost. Sose érzékeltem, hogy ennyire tele vagyok feszültséggel. Kénytelen voltam lazító gyakorlatokat végezni, meg duruzsolni magamhoz, hogy el tudjak aludni. De aztán elmúltak a rossz érzések, utána már békésen szenderegtem, miközben kint megérkezett a kora tavasz. A férjem időnként kinyitotta egy kicsit az ablakot, neszezett az ébredő világ, néha felzúgott egy motoros fűrész, a közeli nagy fákról tisztogatta valaki a tavalyi száraz ágakat. Ez a hang már gyerekkoromban is a jó idő beköszöntét jelentette, amikor a környékünkön a Kurucz asztalos nyitva hagyta a műhelye ajtaját, és felsivított az esztergagép.
A harmadik este bevettem egy lázcsillapítót, és onnantól újra eszemnél voltam. Még két napig feküdtem, hallgattam az előadásokat az asztrológiáról, meg a bölcsességről, ami mögötte van, és egy könyvet olvasgattam, öreg székely asszonyok mesélnek benne az életükről.
Aztán elmúlt a láz, elolvadt, mint tavasszal a hóember.